„Ez a vonat már elment”. Hogyan tovább?
MI AZ, AMIRŐL TE ELHISZED, HOGY NEM VAGY KÉPES RÁ?
ÉS MI AZ, AMIRŐL ELHISZED, HOGY IGEN?
Építészmérnök szerettem volna lenni 10 éves koromtól kezdve. Élettereket alkotni. Csodás otthonokat, ahol rend, könnyedség és harmónia uralkodik.
Két nagyon erős hivatásbeli vágy él bennem. Az egyik ez, a másik, hogy írjak és utat mutassak, de utóbbi később jött.
A jó tanulóból, aki általános iskolában voltam, lett egy nagyon erős gimiben egy közepes tanuló, a családi háttér miatt tele szorongással, kisebbrendűség érzettel, blokkokkal. Nem akartam abba a gimibe menni, 6 osztályos tagozatra. Nyolcadik után szívesen mentem volna. De nem akkor.
De kényszerítettek. Anyukám ott dolgozott iskolatitkárként, így azt mondták a szüleim, ha elrontom a felvételit, akkor is felvesznek, nincs mese. Hiába sírtam. Könyörögtem. Nem hatotta meg őket. (Egyébként ez a pont egy nagyon komoly bizalomvesztést hozott abban, hogy az én szükségleteim, érzéseim fontosak, egyenrangúak-e egyáltalán…). Hát megírtam jól a felvételit és felvettek.
Gyűlöltem az egészet, az osztályfőnökünk is rátett erre egy jó nagy lapáttal. Csak azért nem bánom, hogy egy színvonalas iskolába jártam és csak azért tudom látni az előnyeit, mert az ezidő alatt szerzett sérüléseket átkereteztem és erőt adó tapasztalattá kovácsoltam. De ez nem az iskolának köszönhető és nem a szüleimnek. Hanem azoknak az embereknek – a barátaimnak – , akik ezek ellenére támogattak. És magamnak, hogy a fejlődés mellett döntöttem. Többek közt ezért vagyok most az, aki…
Szóval, ezen körülmények között nem ment már a matek és a fizika sem. Iszonyú sokat küzdöttem mindkettővel. A barátnőm azóta is emlegeti néha, hogy 9. osztály után a nyári szünetben magammal vittem a strandra 3 év matek anyagát és azt tanultam, önszorgalomból. J Mert meg akartam értni. Sokat haladtam vele, és a másik barátnőm – aki építészmérnök lett azóta <3 – sokat segített. De még így sem ment igazán jól.
A szüleim 16 éves koromban pedig azt mondták: „Hááááát, ha ennyire nem megy ez a matek meg a fizika, akkor hogy lesz belőled építészmérnök? Az egyetemen sokkal nehezebb lesz!”
És akkor megtörtem. Mert elhittem, hogy nem vagyok képes rá. Mert ők is elhitték.
Édes Istenem…
Azóta eltelt 17 év. Azóta tudom, hogy ez volt az EGYIK LEGNAGYOBB HIBA, amit elkövettem életemben. Hogy ELHITTEM, HOGY NEM VAGYOK RÁ KÉPES.
Azóta elvégeztem 2 egyetemet. Közgázra jártam és pszichológiát tanultam, 3 és 5 évig. Tanultunk statisztikát, analízist és egyéb, elég „fárasztó” dolgokat (hogy ezeknek mennyi értelme volt, az már egy egészen más kérdés…). Jól mentek. A hétköznapi életben pedig azt látom, hogy praktikus gondolkodású vagyok és nagyonis van érzékem a terek rendezéséhez, tervezéséhez. Nem csak esztétikai, hanem praktikus, műszaki szempontból is. Utóbbit is imádom. Azt nem állítom, hogy könnyen elvégeztem volna vagy, hogy jó építész lennék vagy, hogy nekem való lenne a szakma. És ezt már soha nem is tudjuk meg.
De abban BIZTOS VAGYOK, hogy el tudtam volna végezni. Valószínűleg vérrel, verejtékkel, mint mindenki más, de KÉPES LETTEM VOLNA RÁ.
MOST IS KÉPES LENNÉK RÁ. Csak már nem akarom. Mostmár olyan dolgokat kellene feláldoznom érte, amik mostanra sokkal fontosabbak.
Helyette itt van az írás. A támogatás, az útmutatás.
Ez volt a másik, amit, ahogy letettem „mérnöki terveimet”, hamar éreztem. Már 18 évesen tudtam, hogy szeretek írni, és, hogy egyszer fogok írni egy könyvet. Valami olyat, amivel az emberek közelebb kerülhetnek önmagukhoz. Hiszen engem is ezek segítettek, kísértek az úton.
Úgyhogy, az a vonat már elment.
DE MINDIG JÖN EGY MÁSIK.
Most itt a lehetőség, hogy írjak. Valójában itt volt már évek óta, de most szedtem össze annyi bátorságot, hogy kiálljak vele. Pedig, be kell ismernem, hogy félek. Nagyon. Mert fogalmam sincs, mit hoz ez. Hogy nem vallok-e csúnyán kudarcot. És minden pillanatban képes vagyok meggondolni magamat, mielőtt megnyomom a „Közzétesz” gombot.
De egy valamit tudok azóta, hogy az építészetet elengedtem: a FÉLELEM BECSAPÓS!
NEM SZABAD HINNEM NEKI.
ÉS NEM AKAROM EZT A VONATOT ELENGEDNI.
…
Te milyen vonatokat engedtél már el?
Most mi az, amit el kell engedned?
És látod már, hogy mi jön helyette?
Észreveszed?
