KÉREM SZÉPEN, KENDŐZETLEN ŐSZINTESÉG KÖVETKEZIK!
– HOGYAN LEGYÉL MEGENGEDŐ MAGADDAL? (FOLYTATÁS)
Továbbá: írás az elvárásokról, őszinteségről, hitelességről és „legjobb önmagadról”
Olvasási idő: 5 perc
Ebben az időszakban sokan vagytok, akiknek felborult az eddig megszokott élete. Hol kisebb, hol nagyobb mértékben. Ez sokaknak stresszt okoz, az elvárások átszövik az életet. Nem, mintha eddig nem szőtték volna át, de most egész más kontextusba kerülnek és nehéz a belőlük származó feszültségeket is levezetni.
LEHETETLEN ILYENKOR MINDENNEK MEGFELELNI!
A mellékelt képen látható Iza lányom (7) mai rajza, melyen igyekezett tudtomra adni, hogy elfogytak a tiszta ruhái. 😀
Most épp ilyen az élet, ÉN SEM TELJESÍTEK A SAJÁT ELVÁRÁSAIMNAK MEGFELELŐEN (nagyon nem).
És ennek látszik, hogy nem csak én nem örülök. 🙂
Ezen túlmenően az online ovis csoportunkban lehetőséget kapunk kreatív ötletek kipróbálására és egymással való megosztására. Szuper kezdeményezésnek tartom!
Ugyanakkor nem hiszem, hogy a következő hetekben ennél a képnél sokkal többet fogok produkálni, max. gyönyörködni járok majd oda. 🙈
A gyerekeim tökéletesen eljátszanak a nappali párnáiból és pokrócaiból épített, ezerféle variációban megépíthető bunkerekben. A kertben bogarakat, kavicsokat szedegetnek, „csipegetnek” fel, tehát a finommotorikus készségeiket is fejlesztik.
Nekem pedig – tök őszintén – jelen élethelyzetben sem energiám, sem türelmem nincs vagdosni, ragasztgatni, gyurmázni meg mindenféle megtervezett kreatív dologhoz asszisztálni.
Csináltunk helyette mást.
Nagyon is kreatívnak tartom magam, de a kézműveskedéshez amúgy sincs sajnos sok türelmem. Hál’istennek az oviban erre kapnak a gyerekek lehetőséget, és őszinte csodálattal adózom mindig az óvónénieink és dadus nénieink szenzációs alkotókészsége és türelme előtt (innen is ölellek Benneteket, ha olvassátok <3 ). Csak úgy, mint az alkotó szülőtársaké előtt.
Ettől még nekem ez nem megy. És őszintén: most nem is akarom. Néha ugyan vágyom az ilyen fajta közös alkotásra és gyermektelenként még ilyenekről álmodoztam.
(Azt ugyan nem tudom, miért, mivel már általános iskola felső tagozatában is a a lányoknak tartott főzős óráról átkértem magam a fiúknak tartott barkácsolós csoportba…)
Azóta ebből a szempontból nem változtam sokat.
(Azt nem mondom, hogy sosem fogok! 😉 )
Most sem szeretek főzni sem.
Viszont vágni, csiszolni, kerti bútort felújítani (2 hónapon keresztül 😏), villanyt szerelni, parkettázni, burkolni, glettelni, festeni imádok. Imádok praktikus, ház körüli dolgokat tervezni, imádom megtervezni, hogyan lehet jól kihasználni kis tereket. Imádok a színekkel, fényekkel, textúrákkal játszani és azzal életre kelteni az életterünket.
És ezekben a gyerekek is sokszor részt vesznek. Ők is széket csiszolnak és kerítést festenek. Tehát a kreativitásra valójában számtalan lehetőséget kapnak és eszméletlen dolgokat találnak ki, nagyon egyszerű eszközökkel, a segítségem nélkül. Öröm nézni őket!
Néha azért persze megerőltetem alkotás szempontból magam, az ő kedvükért, de ez a poszt most épp nem erről szól. Hanem arról, amikor meg nem.
Fontos dolognak tartom, hogy a szülő is legyen önazonos, hiteles.
Hiteles abban, hogy elfogadja a saját korlátait.
Persze igyekszik őket tágítani, de az erősségeiből indul ki.
És legfőképp, NEM HASONLÍTGATJA MAGÁT FOLYTON MÁSOKHOZ.
Ettől szülőként is hitelesebbek leszünk.
Bár még csak most kezdtem el újra írni, de a fenti gondolatok kapcsán azon tűnődtem, hogyan haladjak tovább az írással.
Az elsődleges, amit kitűztem, az az ŐSZINTESÉG.
Magammal és Veletek. Mindkettőből nagy hiány van még mindig a világban és ebben a változásokkal teli időszakban kifejezetten fontos ezekben elmélyülni, mert ez adja majd a magját egy új, értékközpontúbb létezésnek.
De felteszek most három fontos kérdést:
👉 HOGYAN VÁLHATNÁL LEGJOBB ÖNMAGADDÁ, HA NEM VAGY MAGADDAL ŐSZINTE?
👉 HOGYAN VÁRHATOD, HOGY MÁSOK ÉRTÉKELJENEK, HA NEM VAGY VELÜK SEM ŐSZINTE?
👉 És még: HOGYAN VÁRHATOD, HOGY MÁSOK ELFOGADJANAK, HA NEM FOGADOD EL MAGADAT?
Mert, mi történik, ha nem fogadom el magamat?
Hogy néz ez ki?
Van ugye egy kép a fejemben, hogy milyennek KELLENE szerintem lennem.
Meg, hogy MÁSOK SZERINT milyennek kellene lennem.
Elég sok helyről szedjük össze azokat az elemeket, amikből aztán kirakjuk ezt a képet, hogy KIVÉ KELLENE VÁLNUNK.
Ha gyakran mondogatom magamnak mások véleményére vagy valamilyen, a fejemben tévesen felépített elképzelésre alapozva, hogy KEVÉS VAGYOK, akkor ezt el is fogom hinni előbb-utóbb.
Ha pedig elhiszem, hogy kevés vagyok, akkor tükörbe sem szívesen nézek.
És ha nem nézek szívesen tükörbe, akkor másoknak sem mutatom meg igazi önvalómat, hiszen félek az ítéletektől.
Mit csinálok tehát?
Nem leszek őszinte sem magammal, sem másokkal.
Ha nem vagyok őszinte, akkor MÁSKÉNT CSELEKSZEM, BESZÉLEK, MINT AMI BELÜL, IGAZÁBÓL BENNEM VAN.
Ha pedig nem azonos, ami kívül és ami belül van, akkor
NEM LESZEK HITELES.
Akkor van például az, hogy bort iszom és vizet prédikálok.
Na én ebbe nem szeretnék belecsúszni. Pontosabban, szeretnék abba az irányba fejlődni egész életem során, hogy ami belül van, az látszódjon kívül is.
(Ez nem azt jelenti, hogy mindent meg kell mutatnia az embernek, itt másról van szó! Arról, hogy ne mutassak mást, mint ami VAN.)
Mert minél inkább közeledik a kettő, tehát minél hitelesebb vagyok, annál inkább önmagam vagyok.
És akkor Te is el tudod dönteni, hogy szereted-e azt a hiteles önmagamat, aki én vagyok.
És ha Te is hiteles önmagad vagy, akkor tudjuk eldönteni igazán, tudunk-e kapcsolódni egymáshoz.
Ebből születnek az igazi, őszinte kapcsolatok is.
Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy én ehhez értek. Én is az úton járok, ahogy Te is, de sok minden van már mögöttem (talán mögötted is), amivel mindig közelebb kerülök önmagamhoz, mint valaha is voltam.
Nincsen Nobel-díjas felfedezésem, világhírű remekművem, multimilliárdos cégem (de még lehet). Nem tökéletes a házasságom, a gyerekeimmel való kapcsolatom, a családommal, barátaimmal való kapcsolatom, a táplálkozásom, az alakom, az otthonom, a háztartásom, a szaktudásom, a türelmem, a kommunikációm, a következtetéseim, az ítéleteim.
De vagyok én meg az életutam, a belső világom, a küzdelmeim és a felismeréseim.
Erre a belső útra viszont igenis baromi BÜSZKE VAGYOK, mert nagyon sok munkám, időm energiám van benne.
Mert látom a különbséget ÖNMAGAMHOZ KÉPEST.
Büszke vagyok arra, hogy TANULOK A HIBÁIMBÓL, még ha újra el is követem őket. TANULOK és HAJLANDÓ VAGYOK FEJLŐDNI.
Nem, nem másokért, nem azért, mert a férjem, a gyerekem, az anyám, az apám, a barátom, a szomszédom azt akarja.
MAGAMÉRT.
MERT EZ JÓ!
MERT EZ SZÁMOMRA A TISZTA, ÉRTELMES ÉLET.
MERT ETTŐL FOGOK NYUGODTAN ALUDNI.
És ebből tudok minden nehézséghez ERŐT MERÍTENI.
Mert tudom, hogy kijöttem onnan, ahonnan azt hittem, hogy soha nem fogok.
És, MERT EBBŐL AZ ÖRÖK FEJLŐDÉSBŐL MÉG BÁRMI MEGSZÜLETHET!
Ezt szeretném Neked is megmutatni.
Hogy a tökéletlenségeid és hibáid közt ott vagy TE, AZ EGYSZERI ÉS MEGISMÉTELHETETLEN EMBER!
A TÖKÉLETES LEHETŐSÉGE LEGJOBB ÖNMAGADNAK!
(És ha nem hiszed, járj utána! 😉 )
