Valaki, aki törekszik a fenntarthatóbb és környezetbarátabb életre. De nem minden áron.
Megtalálja az arany középutat, azt a számára megvalósítható optimumot, ahol A LEGTÖBBET KI TUDJA HOZNI MAGÁBÓL, AZ ÉLETÉBŐL.
Tehát, valójában OPTIMALISTA. 🙂
Amikor még nem volt gyermekem és lakásban éltem, nagyjából egyszerűen fenntartható, takarítható volt a környezetünk, elég sokáig is bírta a rend és a tisztaság. Azért mindig igyekeztem optimalizálni a háztartásra fordítandó időt és minél jobb rutinokat kidolgozni rá.
Szeretek takarítani, de azért el tudok képzelni ennél jobb elfoglaltságot is. 🙂
Aztán jöttek a gyerekek, nem sokkal utána pedig családi házba költöztünk.
Imádom a tágas teret, a hatalmas ablakokon beáradó fényt, a buja, zöld, természetes környezetet.
Imádom, hogy a gyerekek reggel maguktól kiszaladnak a kertbe és estig be sem jönnek. A természet látványa hihetetlenül nyugtató, felemelő, inspiráló. Hosszan és még hosszabban tudnám a csodáit részletezni.
Nem cserélném le semmi pénzért!
Amit azonban a családi ház még hozott magával, az a RENGETEG HÁZ KÖRÜLI MUNKA.
Amit pedig a gyerekek hoztak ilyen vonatkozásban, az a RENGETEG PAKOLÁS.
Előbbit talán jobban élvezem (kert), utóbbit kevésbé. Gyakran egy lépést haladok előre, kettőt hátra.
Egy ideje azt érzem, hogy a temérdek holmi rendben és tisztán tartása ELRABOLJA AZ ÉLETEMET.
Pedig mindig is igyekeztem figyelni arra, hogy ne legyen az életem TELE FELESLEGES TÁRGYAKKAL.
Nem akartam úgy járni, mint a szüleim, akik évtizedekig éltek úgy egy hatalmas házban, hogy sem a fenntartására nem volt pénzük, sem arra nem volt energiájuk, hogy rendesen karban tartsák. És mindezt többnyire azért, mert Apukám mottója, hogy „jó lesz ez még valamire!”. Ezt nyilván sokan ismeritek.
Arra a felismerésre jutottam, hogy búcsút kell mondanunk minden olyan tárgynak:
– amire nincs szükségünk
– ami nem okoz örömöt/nem tetszik (és funkcionális haszna sincs)
– ami elromlott és nem lehet megjavítani
– aminek valamilyen alternatívájából túl sok van (pl. nincs szükségem 10 fakanálra, de még az 5 is sok)
– aminek a tisztán tartása, karbantartása több időt, energiát vesz el az életünkből, mint amennyi a használata során megtérül (ez már komoly közgazdasági szempont 😀 )
Ahogy jártam a magam útját és közben hasznos tippek után kutattam, rájöttem, hogy a MINIMALIZMUS, amit korábban csak egy szögletes, színtelen és élettelen elemeket alkalmazó építészeti és lakberendezési irányzatnak gondoltam, az VALAMI EGÉSZ MÁS.
Egy ÉLETSZEMLÉLET.
Éppen az, amit én csinálok, keresek, próbálok elérni.
Ez pedig nem más, mint hogy az ÉLETEMET NE AZZAL TÖLTSEM EL, hogy a környezetemet rendezem folyamatosan.
Ne én legyek az otthonomért, hanem az otthonom legyen értem.
Az otthonom töltse be eredeti funkcióját – azon túl, hogy fedél van a fejem felett:
legyen egy olyan hely, ahol biztonságban, nyugalomban, meghittségben tudok pihenni, feltöltődni, alkotni a családommal együtt, egymással minőségi időt töltve.
Ezen az úton szeretném, ha minél többen elkísérnétek, és én is elkísérhetnélek titeket.
…de azt, hogy miért és hogyan lettem végül – legalábbis egyelőre – minimalista helyett optimalista, és, hogy milyen változásokat hozott ez az életünkbe, azt legközelebb árulom el.
