TE HOGY ÁLLSZ A KARANTÉN – NAPIRENDDEL?
– AVAGY: HOGYAN LEGYÉL MOST MEGENGEDŐ MAGADDAL?
Napirend, napirend… Kell, mert biztonságérzetet ad. Meg kontroll-érzést.
Most a csapból is az folyik, hogy milyen fontos a napirend, a rendszeresség az életben. Hiszen az események megszokottan egymás után következő sorozata, ritmusa megnyugvást, kapaszkodókat ad az életben, a hétköznapokban. Ez a kiszámíthatóság pedig azt az érzetet is adja, hogy kontrollunk van az események, az életünk fölött.
Hogy vagyok én a napirenddel?
A fentiekben sok igazság van, ezt már én is érzem jó ideje. Amikor megszületett első gyermekünk 7 éve, baromságnak tartottuk a szigorú napirendet.
De azért ez a fagyi csúnyán visszanyalt később. 😅
Most nem mennék bele, milyen tanulságokra jutottunk, nem gyereknevelési tanácsokat akarok adni (ebben aztán tuti nem lennék hiteles 😳).
Második gyermekünknél már okosabbak voltunk, de hozzá amúgy is órát lehetett volna igazítani, így vele nem kellett megfeszülnünk.
Ami, bevallom, jól is esett, de ugye, sokszor, ha az ember nem találja szemben magát egy nagyobb erőbedobást igénylő feladattal, akkor megvan rá az esély, hogy csak úgy elodázza a dolgokat és nem fejlődik igazából. Hát ez velünk is megtörtént, annak rendje és módja szerint.
No, azért tanulunk mindig a hibákból, és tavaly ilyenkor már egész jó napirendünk volt. Aztán októberben ismét kopogtatott a gólya. Teljes összeomlás következett. (Nesze neked, napirend…🙄)
Egyrészt, az első hónapban nappal tizen-x órákat sétálgattam a kicsivel, mivel, ha leraktam vízszintesbe, azonnal kijött belőle, amit megevett. Akár egy órával később is. Aludni is a vállamon aludt, függőlegesben…
E mellé a két nagy teljesen kifordult önmagából, és mi tagadás, mi is…
Az ünnepek utáni újabb ovikezdéssel kezdett egy kis rend kialakulni, és egyébként is elszántam magam, hogy én megregulázom ezt a bagázst, meg magamat is. 😄
Az első ilyen horgony és biztos pont nekem az volt, hogy amikor a nagyokat elvittem oviba, Glória pont elaludt. Ilyenkor leültem egy kávéval reggelizni, valami inspirálót olvasni, hallgatni. Ez a 20-30 perc volt az énidőm, ami erőt adott egy egész napra. Ilyenkor hallottam a saját gondolataimat, terveket szőttem, dolgoztam magamon, aztán indult a nap. Már azt is kiraktam, hogyan fogjuk a különböző házi szabályokat szépen, lépésről lépésre bevezetni, elmélyíteni a gyerekek fejében. Napirendhez kötötten, persze.
Erre mi van? Koronavírus, karantén, hál’istennek! 😂
A kicsi közben úgy döntött, ennek örömére nem alszik többet máshol, csak az ölemben. Napjában ötször. Apa home-office-ban, változó időközönként felbukkan, gyerekek változó időközönként bandáznak vagy ölik egymást. Mindkettő meghaladja a nyugodt beszéd hangerejét, maradjunk annyiban.
Az első hét, mit ne mondjak, katasztrofálisan telt ilyen szempontból. A gyerekek folyton az apjuk nyakára jártak, miközben szerencsétlen a gyerekszobából tizenakárhány fős, komoly, nemzetközi értekezleteket (értsd: meetingeket vagy call-okat 😄) menedzselt. Apa, játssz velünk, apa, éhes vagyok, apa, “elvette a nyuszimaaat!” (+fejhangon visítás). Én meg a hálószobai önkéntes, baba-mama karanténomból hallgattam mindezt.
Össze-vissza ebédeltünk, össze-vissza csináltunk mindent, a ház és a háztartás romokban (pedig a takarításra is isteni, tartható rutint dolgoztam ki mostanra! – ezt szívesen megosztom majd – , de most ez is összeomlott).
De mi nem adtuk fel!
Egyik este leültünk és szépen, részletesen megnéztük, mikor vannak a ház urának fix megbeszélései, mikor tudunk egy közös kávézást beszúrni a napba. Megbeszéltük, hogy 12-13 óra közt van ebédszünet, kitűztünk a gyerekeknek három rövidebb mesenézős időszakot. Mindent pontról pontra felírtunk és kitűztük a hűtőre.
Aztán első nap megszegtük. 😄
Mert a nagyok egyik nap 6.30-ig, másik nap 8-ig alszanak, mert, mire mindenki felébred és reggeliznénk, Glóriát viszem aludni, mert ebédidőben is előszeretettel elálmosodik, mert Zolinak változó időpontokban van sűrűbb és lazább elfoglaltsága.
Először nagyon frusztrált lettem és kétségbe is estem, hogyan lesz így “ebben a szörnyű bizonytalanságban biztos pont a családunk életében?” 😭😭😭 (némi iróniával, persze…😏)
Aztán pár nap után kiderült, hogy a fix meseidőpontok nagyjából tarthatók, a fix ebédidő nagyjából tartható (és néha még én is tudok csatlakozni), a délutáni kávézás, ha nem is percre pontosan, de egy órás intervallumban tartható, és az esti menetrend is egész jól tartható. Sőt, az is, hogy a reggelit, vacsit ki csinálja és ki takarít utána.
Ami meg ezek közt van, az igény szerint, rugalmasan alakul.
Nem percre pontosan, de megvannak a feladatok, felelősségek, az események sorrendje.
Normálisan még azóta sem sikerült kitakarítanom, de mosni azért mosok, majdnem minden nap sütök friss kenyeret, a többi meg ahogy alakul. A gyerekek a két napra főzött paprikás krumplit elnassolták nap közben, a múlt hétvégére kitűzött kb. 10 pontos feladatlistánkból pedig megcsináltunk egész pontosan kettőt. Ezen a hétvégén… 😆
Ahhoz, hogy talájunk megnyugvást is ebben az időszakban, hogy tudjunk ÚJRAÉRTÉKELNI és ÚJ IRÁNYOKAT SZABNI, fontos a biztonság, de az is, hogy legyünk magunkkal MEGENGEDŐEK.
Azt nézzük, amit SIKERÜLT MEGCSINÁLNI, ne azt, amit nem!
☀ Tehát, Neked is azt tudom javasolni, hogy ne ragaszkodj semmilyen, görcsösen kierőszakolt napirendhez.
☀ Nézd végig, mik a fix dolgok, amiket adott időben vagy akár időtől függetlenül muszáj megcsinálni – pl. munka, gyerek matek órája, stb., mosogatás,mosás, főzés, mint fix időhöz nem kötött dolgok – és a többi igényt próbáld rugalmasan ahhoz igazítani.
☀ Próbálj olyan napirendet alkotni, ami TARTHATÓ!
☀ Ehhez viszont RUGALMASNAK kell lennie, és ezen a RUGALMASSÁGON BELÜL a FIX ESEMÉNYEK, nem pedig a görcsös időpontokhoz kötöttség fog biztonságot adni.
Ne akarj tökéleteset és ne akarj mindenkinek és minden elvárásnak megfelelni!
ÉS LÉGY MEGENGEDŐ ÖNMAGADDAL ÉS A CSALÁDODDAL IS!
Erőforrást ugyanis csak akkor tudsz találni ebben az időszakban, ha hagysz nekik egy kis teret az idődben, lelkedben, környezetedben, hogy felbukkanjanak.
